7. fejezet

Sziasztok! 

Elnézést, hogy ennyire elhúzódott ez az egész, de nagyon nehezen kaptam ihletet! Ettől függetlenül jó olvasást mindenkinek! :) 

Az idő eszméletlenül gyorsan telt, mindenkinek olyan érzése volt órák közben, otthon, táncpróbákon, mintha az analógmutató percenként süvített volna át, egy-egy órát jelző számon. Nem csoda, hogy arra eszméltünk fel, hogy már ott álltunk a suli aulájában és vártuk, hogy felcsendüljenek az ismerős dallamok. Igen, azok a dallamok, amikre vagy tíz hete gyakoroltunk folyamatosan. Csak azért az egy óráért heti háromszor szenvedtünk meg, a próbák után verejtékes homlokkal fújtuk ki magunkat, miközben a vizes palackjaink után nyúltunk. A lányok fehér, apró kövekkel díszített ruhákban bevasalt hajjal ácsorogtak, eközben a fiúk elegáns fekete öltönyben és gondosan megfésült hajkoronával és várták, hogy végre túl legyenek ezen az egészen, miközben, már a lányok majd’ megbolondultak az örömtől, hogy ezt is megérik.

Ott várakoztam, számomra felettébb kellemetlen helyzetben, - és olyan magas sarkúban, amiben nem nagyon tudtam megállni – egy szakítás után, stílusváltással – amihez hozzátartozik, hogy befestettem fehéres tincsimet barnára és elegánsabban kezdtem el öltözködni, holott régen csak magamra dobáltam pár cuccot, ami nagyon nem illett egymáshoz – és összetört szívvel. Jó, a szakításunk Nathaniellel már nagyon régen volt, de én akkor is megsirattam. Még mindig. Ezekre a gondolatokra összeszorult a szívem és fojtogató érzés kerülgetett. Talán, nem lenne a legjobb száz ember előtt elájulni, de én akkor nagyon közel voltam hozzá.

Hirtelen a csúszós padlójú és fehér falú aulában, kigyúltak a reflektorok, és a kis társaságunkat világították meg. Az agyondíszített helyszínben, a szülők feszülten figyeltek minket, ráncos kezüket összetéve, ahogy bevonultunk a tánctérre.

Mindenki beállt zárttartásba, hogy kezdhessük végre a Bécsi keringőt. Hozzáfogtunk az első lépésekhez, ki-kipillantva a szüleink felé. Persze, hogy minden szülő, előhalászott egy fehér papír zsebkendőt, hogy könnyeit felitassa.

Gyorsan visszakaptam a fejem, mert nem akartam életem egyik legszebb pillanatában sírni. Még akkor sem, ha otthon nem eleget sírdogáltam, ugyanis azzal a tudattól, hogy Nathaniel az ördöggel fog táncolni, görcsbe rándult a gyomrom. Azt még hozzátenném, hogy Melody most sem bírta ki vonaglás nélkül. Azzal bajlódott, hogy szemkontaktust tartson velem, de én direkt, hogy idegesítsem, mindig elfordítottam a fejem. Muhahahaa…

Ami után, biztos voltam benne, hogy nem kell figyelnem a lábfejemet, mert nem fog kicsúszni alólam a lábammal együtt, lassan felemeltem a fejem, majd mélyen Kentin szemeibe néztem. Barnás tincsei, mint mindig a kék színárnyalatban pompázó szemébe lógtak. Imádtam ezt a srácot, még akkor is, ha néha idegesítő a kekszével, még akkor is, ha kiskorunkban mindig rajtam lógott, még akkor is, ha meleg. Szerettem, - persze barátként – és ezen nem akartam változtatni. Amíg én kisírtam a szememet Nathaniel miatt, tömérdeknyi zsebkendőt felhasználva, addig Kentin, Rosa, Nina és a viktoriánus testvérek tartották bennem a lelket. Ha ők nincsenek, én sem vagyok.

Újra vetettem egy pillantást a giccses díszítésre. Eléggé hányingert keltő volt a látvány, így nem időztettem sokáig a szempáromat eme kompozíción.

 A lassú szám, egyre jobban elhalkult, ami azt jelentette, hogy vége a koreográfiánk egyik részének. Elkezdtünk a végpózhoz készülődni, ami pár felemelős figurából állt. Semmi extra, mégis a szülők oda voltak érte. A fiúk lassan letették a lányokat, majd olyan gyorsan, ahogy lehet kivonultunk.

Fáradtan ültünk le egy-egy tanteremi székre. Alig fújhattuk ki magunkat, már másik ruhába kellett öltöznünk.

A lányok piros kisestélyiben a fiúk szmokingban feszítettek. Két levegő vétel között vettük tudomásul, hogy bizony, megint ki kell vonulni a tánctérre.

A vörös ruhámnak az ujját cibálva tipegtem ki a magas sarkúmba Rosalyával a teremből. Ahogy kiléptünk, rögtön elkapott minket egy fényképezővel rendelkező középkorú férfi, aki egy „like” jellel tudatta velünk, hogy bizony jól sikerült a kép és a facebookon fog landolni. Ezt a cselekvéssorozatot egy vigyorral ajándékoztam meg, majd fehér hajú, gyönyörű barátnőmmel megindultunk a tömegen át, a helyünkig. Feszengve tettem át a súlyomat az egyik lábamról a másikra, amikor felcsendült az a zene, ami a produkciónkhoz tartozott.

Kissé fáradtan vonultunk be, majd kezdtük el a sorokat, amit a tánctanárunk tanított be nekünk. Unottan kezdtem el a kezdőpózt, majd ezután mindenki sorjában a saját mozdulatát. Egyedül Castiel volt az, aki lázadásképp direkt később mozdult be. Éljenek a rockerek!

Az utolsó emlékem, az hogy a szülők ujjonganak és békejeleket mutogatnak felénk. Vivát, a digitális élet! Mosolyogva tekintettem a szüleim és az öcsém felé, aki mint mindig, nem vette ki a kakasos nyalókát a szájából. Ezt egy halk nevetéssel jutalmaztam, majd csak annyit vettem észre, hogy a többiek arra várnak, hogy végre valahára elkezdjem a kivonulást. Hupsz…

A nyakamat behúzva ültem le egy tantermi székre, ami mellett a cuccaimat dobáltam le. Nem tudtam az egészet hova tenni, hogy végzősök vagyunk, meg, hogy nem életem szerelmével táncolok, hanem a legjobb barátommal. Erre a gondolatra úgy éreztem, hogy majd’ meghasad a szívem. Lopva a szöszi felé pillantottam, aki Melodyval beszélgetett. Annyira szerettem volna annak a csitrinek a helyében lenni, csak egy percre is. Hiányzott Nathaniel hangja, ölelése, érintése… Minden!

Hirtelen megjelent az arcomon egy kósza könnycsepp. Sietve kisétáltam a mosdóban, ahol már esőként potyogtak a könnyeim. Szomorúan magam elé néztem. Ez nem lehet igaz.. Eddig azt gondoltam, hogy csak barát viszony lehet köztünk. De ezekben a percekben sokkal többet éreztem a szöszi iránt. Oda akartam menni hozzá megölelni és azt suttogni a fülébe, hogy szeretem. Viszont, azt nem lehetett. Akkor nem.

Végül, nagy nehezen összeszedtem magamat, kiléptem a mosdó ajtón, majd a tantermünk felé vettem az irányt, amit öltözőnek használtunk azon az éjszakán.

Előhalásztam a bálra kiválasztott ruhámat, majd kihasználva, hogy semelyik fiú sem tartózkodik a teremben, levettem a piros göncömet, majd a visszafogott egybe ruhát aggattam magamra.

Félve a tánctérre siettem, ahol rögtön Castielbe botlottam. Ritka alkalom, amikor a vörös is szmokingban van. Mosolyogva végig néztem rajta:

- Na, tetszik a jantglamen szerep? – kérdeztem pimaszul, mire az arca eltorzult

- Nagyon nem komálom – húzta el a száját, majd a tánctér közepére vonszolt – Tartozol nekem egy tánccal. – jelentette ki, mire én felnevettem. Már éppen elkezdtünk volna „táncolni”, amikor hirtelen a DJ egy lassú számot kevert be. A vörös, ezt egy csodás mosollyal jutalmazta, miszerint szívesen lassúzna velem. Csak felhúztam a szemöldökömet, majd átkaroltam a nyakát, ő meg a derekamat, és úgy kezdtünk el táncolni. Mosolyogva a szemébe néztem, mire a vörös kicsit közelebb húzott magához. Nem értettem, hogy mit akar, amikor hirtelen az ajkait az enyémekhez illesztette. Furcsa borzongás járta át a testemet, de nem akartam ezt az egészet. Lassan, de biztosan elhajoltam a fiútól, mert egy, nem akartam megbántani, kettő, mert nem akartam smárolni Castiellel. Főleg ilyen sok ember előtt nem.

Zavartan elhúzódtam tisztes távolságban, amikor a szemem sarkából megpillantottam Nathanielt, aki végig nézte az egészet. A szemeit az enyémekbe fúrta és egy szó nélkül megértettem: Ő még mindig szeretett engem.

Szomorúan utána siettem, majd, amikor beértem, hirtelen elé vetődtem:

- Kérlek, várj, félre értetted! 

Díj

#1

Sziasztok! Ne haragudjatok, hogy már régen jött rész, de folyamatosan dolgozgatok rajta! Addig is, köszönöm szépen Elisia-nak a díjat! :) 

10 dolog rólam:

- Szeretek olvasni, főleg Leiner Laurát és Arthur Madsen-t.

- Sokat nézek TV-t, bár közben majdnem mindig gépezek. 

- Szeretnék egyszer eljutni Párizsba és az élményeimről írni egy könyvet. 

- Nagyon szeretem a színészetet, s szeretnék ilyen téren is dolgozni.

- Irritál, ha valaki hazudik. 

- Kedvenc virágom a tulipán. 

- Sokat piszkálnak az iskolában, főleg azért, mert már szerepeltem videó klipben. ( link: XXX )

- Szeretek kézműveskedni, akár öt órát is eltudok tölteni valamivel.

- Sokat küldenek tanulmányi versenyekre, s ezért szintén célpont vagyok az embereknek.

- Szeretek barátkozni, s szerep játékozni.

Kérdések:

-Hány éves vagy?

Tizenkét éves vagyok.

- Mi a kedvenc könyved?

Nekem több is van, nem nagyon tudok választani közölük. 

- Mi a kedvenc blogtípusod? (fanfic, fantasy, iskolás sztorik...)

Nagyon szeretem a fantasykat,

- Fagyi vagy csoki?

Mindenképpen fagyi, mert a csokit nem szeretem. 

- Mi ösztönöz az írásra?

Ha valami jó könyvet olvasok, akkor megjön a kedvem írni. Természetesen, nem másolom le a könyvet, hanem egy teljesen más sztorit alkotok a fejemben, s kényszert érzek arra, hogy leírjam. 

- Jó tanuló vagy/voltál?

Igen, ezért is vagyok nagy célpont az osztályomban.

- Kedvenc ételed?

Nehéz erre válaszolnom, sok mindent szeretek.

- Honnan szedsz ihletet?

Erre a kérdésre már válaszoltam. ( "Mi ösztönöz az írásra" )

- Hány helyen hirdeted az irományod új részét?

Őszintén? Egy helyen sem. Ha valakit érdekel a blogom, akkor úgyis rátalál.

- Hány blogod volt eddig, ezek közül hányat fejeztél be?

Ez egy kicsit cinkes lesz, de egyet sem fejeztem be. Amúgy elég sok volt, talán 5 vagy 6.

10 kérdés a kiválasztottaknak:

- Kivel találkoznál legszívesebben?

- Kik a kedvenc íróid?

- Miért pont ők?

- Inkább édesség párti vagy, vagy inkább a sósat szereted? 

- Miből meríted az ihleted?

- Miért pont az ihlet meg? 

- Mi a kedvenc TV csatornád, illetve sorozatod? 

- Sokszor írsz táblagépen, illetve telefonon?

- Ha igen, akkor miért? 

- Milyen műfajt kedvelsz a legjobban? ( Fantasy, szerelmes, sulis, illetve vígjáték )

3 ember, akinek küldöm:

Rekana

Halenka

LittleBebeQueen

#2

Tíz dolog magamról:

1. Szeretem a focit
2. Utálom, ha valaki direkt idegesíti a másikat 
3. Szeretem a történelmet, a kedvenc tantárgyam
4.  Úgyis van facebookom, hogy még csak a 13.-ba vagyok, és nem töltöttem még be. ( Szerintem ez nem annyira ciki, főleg, hogy valakinek már nyolcéves korában is van )
5. Nincs túl sok barátom, de azokkal elvagyok. 
6. Szeretek rajzolni
7. Közvetlen vagyok, szeretek társaságban lenni, bár ez attól függ, hogy kivel.
8. A rockot jobban szeretem, mint a popot. 
9. Nem szeretem, ha valaki megjátssza magát 
10. Nem szeretek túl sok lenni az embereknek. Csak azt "zaklatom", akiről tudom, hogy nem untatom.

Kérdések:

1.  Mióta írsz? Nyolcéves korom óta. Bár, eltudjátok képzelni, hogy régen mennyire szörnyű volt a helyesírásom, úgy érzem, évente fejlődöm. 
2.  Csak történeteket, vagy esetleg verseket is szoktál-e írni? Ha kell, akkor verset is írok. Értem ezalatt a versenyeket, illetve az órai munkát. 
3.  Van testvéred/háziállatod? Nővérem van, de teljesen különbözünk. Ő komoly, mialatt, én sokszor komolytalan vagyok. Bár, ez inkább a valóéletben látszik rajtam. Nem szeretem, ha valaki túl komoly, azzal az emberrel viccelni sem lehet.
4.  Milyen zenét hallgatsz? Enyhébb Rockot. 
5.  A zenei ízlésed kihatással van a blogodra? Egyáltalán nem. Nem tudnék olyan stílusban írni. Megvan a saját írásmódom. 
6.  Egy adott stílusirányzat híve vagy, vagy inkább "szlalomozol" közöttük, hogy megtaláld önmagadat? Régebben szlalomoztam a stílusirányzatok között, de most már úgy érzem, hogy megtaláltam önmagamat. 
7.  Hány blogod van? Egy design blog és egy fanfic, na meg egy fantasy, ami szerintem nem is lesz befejezve. 
8.  Mire vagy saját magaddal kapcsolatban a legbüszkébb? Arra, hogy amit eltervezek, azt végig is viszem. Igaz, ez a blogok terén nem hiteles, de egy idő után a történet is abbamarad a fejemben, s nincs több ihletem. 
9.  Tanulsz/tanultál-e eddig zenét? (éneklés, vagy valamilyen hangszer) Ez számomra érdekes kérdés, mert zongoráztam és a volt tanárom szerint, szép hangom van, így zongorázás közben énekeltetett. Bár, ez nem kényszer volt, nekem is tetszett a dolog. 
10.  Jársz-e még iskolába? Ha igen, hova? (gimnázium, szakközép, szakiskola, általános, egyetem, OKJ) Igen, általános iskolába járok, de jövőre már gimnazista leszek, ha minden jól alakul. 

10 kérdés azoknak, akiknek küldöm: (lásd előző 10 kérdés)

3 ember, akiknek küldöm:

Rekana 

Halenka

LittleBebeQueen

Az elátkozott család ( kritika )

Sziasztok!
Nagyon örülök, hogy ezzel a történettel engem kerestek meg. Mindenkinek nagyon ajánlom, ugyanis szerintem, ez a blog nagyon magas szinten van!

Az elátkozott család

Link: XXX

Helyesírás: 

Egyáltalán nem találtam benne hibát, sőt még elgépelést sem! 

Fogalmazás:

Nincsen kivetnivalóm, jól érthető és változatos a szóhasználat. Fiatalabbaknak nem ajánlom a történetet, ugyanis nagyon nehéz szövege van! Ez egyáltalán nem baj, csak a fiatalabbak nehezebben fogják fel.

Külalak:

Szintén nincsen kivetnivalóm, csak annyi, hogy ne ennyire sűrűn írd a szöveget, mert az kicsit zavaró. 

Összegzés:

Ez egy nagyon jó sztori, engem megfogott, szeretettel ajánlom mindenkinek! Ez egy profi munka egy profi írónőtől, szóval tessék olvasni! :) 

Köszönöm szépen, hogy engem kerestél meg, további jó írást! 

Kritikák

Sziasztok!
Kérhettek tőlem kritikákat is, de ne sértődjetek meg, ha nem írok jót a blogotokról! Megjegyezném, engem nem érdekel se a design, se a plusz modulok a honlapon, engem CSAK a TARTALOM érdekel!
És, hogyan kereshettek fel kritika kérésre? Emailben vagy Chatboxban.
Előre is köszönöm! :)

Akik eddig megtiszteltek azzal, hogy kértek tőlem kritikát:

 Összekeverhető összekeverhetetlen: XXX  

Az elátkozott család: XXX

Összekeverhető összekeverhetetlen ( kritika )

Hello-Bello! :)

Egy kedves ismerősöm, megkért, hogy írjak kritikát a blogjáról. Azt tudni kell rólam, hogy engem nem érdekel a kinézet, szóval én csak a tartalomról írok összegzést:

 Összekeverhető összekeverhetetlen

Link: XXX

Helyesírás:

Nem nagyon találtam benne félre gépelést, illetve helyesírási hibát. - Megjegyezném, engem nem ez zavart, majd mindjárt meglátjatok, hogy mi csípte a szememet. 

Fogalmazás:

Utálom azt, ha valaki egyszer múltidőben, egyszer jelenidőben ír valamit! Ez nálad is érzékelhető, figyelj oda! Másszor meg néha érthetetlen, hogy mit szeretnél kifejezni. Sokszor szájbarágósnak érzek egy-két mondatot. Amiben nem vagy biztos, hogy beleillene, azt ne is írd bele, mert az olvasónak csak rossz véleménye születik majd. 

Külalak: 

Na, talán ez csípte legjobban a szememet. Egy pont után tegyél szóközt és egy gondolat jel után is! Az nagyon zavaró tud lenni, ha az olvasónak nincs meg a megfelelő tér a szövegben! 

Összegzés:

Egyáltalán nem vészes, az alap sztori jó. Szerintem olvasható és a helyesírás sem kifogásolható. De amiket leírtam, azokat fogadd meg! Sokkal jobb összhatást kelt majd! 

Köszönöm szépen, hogy engem kerestél meg, további jó és sikeres munkát! 

6. fejezet

Hogy a ruhapróba milyen volt? Rossz…

Rosa az egyik kirakattól a másik kirakatig futkorászott, majd megint ugyanezt a kört megtéve, megállt:

- Olyan nehéz választani! – nyafogta

- Rosa, mi olyan nehéz két bolt között dönteni? – forgattam meg a kékes színárnyalatban pompázó szemeimet – Te bemész az egyikbe, én a másikba és ennyi. Hívlak, ha találtam valamit – majd szó nélkül bementem az egyik üzletbe.

Egy nagy kupolás épület volt, amiben minden csillogott-villogott. Fiatal lányok jártak-keltek a ruhák között és válogattak a szebbnél-szebb öltözékek közül.

Ahogy így elszemlélődtem, megláttam két ismerős alakot. Csak akkor esett le, hogy az Nathaniel és Melody. Gyorsan ki akartam térni az útjukból, de sajnos felém igyekeztek:

- Sziasztok – erőltettem egy mosolyt az arcomra – Ha nem haragszotok, én nem bájcsevegnék tovább – mondtam, majd elsétáltam egy tetszőleges sorhoz.

A nagy ruhatömeg közül, megláttam egy gyönyörű fehér ruhát. Sem habos-babos, sem csicsás, egy egyszerű, a vállán szintén fehér csipkékkel díszített öltözék.  Ez tökéletesnek bizonyult számomra, ugyanis feleslegesnek láttam egy olyan ruhát venni, ami tökre giccses.

Már pont Rosalya járt az eszemben, amikor megcsörrent a telefonom. Ezt egy mosollyal díjaztam, mert ez az jelenti, hogy ő is talált valamit, ami „álomszép”. Ezzel csak az a baj, hogy még ötven „álomszép” ruhát fog megpillantani és mindegyiket meg akarja majd venni:

- Jaj, máris megtaláltad „álmaid” ruháját? – kérdeztem apró gúnnyal a hangomban

- Igen! Nem is egyet – mondta teljesen extázisban

- Rosa, csoda, hogy Leigh megmarad melletted. Egy fa sem bírná egy napnál tovább, inkább kivágná magát[1] – gúnyolódtam

- Jaj, ne csináld már! Elküldöm a képeket – mondta cseppet sem megsértődve. Pár másodperc után, megkaptam azokat az „álomszép” ruháknak a fotóját. Aha… Ez inkább álomgiccs.

Így nézegetve a képeket, észre sem vettem, hogy Nathaniel téblábol előttem. Nem nagyon érdekelt, hogy mit akar, inkább otthagytam, a próbafülke felé véve az irányt.

Felvettem tényleges álmaim ruháját és a tükörbe néztem. Mit ne mondjak, tényleg jó állt rajtam, szóval úgy döntöttem, hogy megveszem. Nem mindig találok számomra megfelelő ruhát, így kihasználtam az alkalmat.

Miután sikeresnek hatott a próbálgatásom gyorsan szabadon hagytam a fülkét, ugyanis már temérdeknyi ember várt a sorára.

Ahogy kiléptem, hirtelen megszólított a tömegből egy fiatal lány:

- Ne haragudj, a koktélruhákat keresem – mondta félénken

- Nem haragszom, keresd csak – mondtam, mire ő teljesen ledöbbent. Valószínű, hogy gazdag családból tartozik, s megszokta, hogy mindenki kinyalja a fenekét, de én most ellentétbe helyezem magamat – mint általában szoktam…

Így hát, hogy megtaláltam álmaim ruháját, a kassza felé vettem az irányt, és kifizettem.

Boldogan sétáltam ki az üzletből és elkezdtem sétálgatni a már-már megfagyott járdán és a kékkeretű ablakos házakat vizslattam. Fagyos volt a levegő és élettelen. Szinte már alig volt ember az utcákon, ugyanis már a hetes szám felé közeledett az analógmutató. Csak a lassú lépteim halk csattogása hallatszott.

Váratlanul hallottam, hogy az én lassú battyogásommal vegyül egy gyorsabb lépéssor:

- Várj Clare! – érzékeltem magam mögül Nathaniel hangját. Megfordultam, majd mélyen a szemeibe néztem, ami mindig elvarázsol. Hiába szakítottunk, talán éreztem még iránta valamit. Mondjuk, ez nem meglepő, ugyanis nemrég tért véget a párkapcsolatunk. Abban a pillanatban, majd’ elsírtam magamat. Miért kell így végződnie ennek az egésznek?! Az élet igazságtalan….

- Igen? – kérdeztem még mindig kissé meghatódva. Hogy ne vegye észre sírhatnékomat, lassan, de biztosan félrefordítottam a fejem

- Mi a baj? – nyelt egy nagyot. Éreztem, hogy ő is ugyanúgy érzett, mint én. Amit a következő percekben tettem, ösztönös volt: megcsókoltam. Talán nem kellett volna, talán nem volt megfontolt, talán hülyeség volt. Elegem van a „talánokból”! Pont ezek miatt tettem eddig pokollá az életemet: „Talán ez a ruha jó, talán az”, „Talán megcsal, talán nem” stb.

Lassan elhúzódtam a fiútól, aki láthatólag nem vette az adást. Nem értette mi történik vele, csak mereven kibámult a fejéből:

- Mi van veled? – kérdeztem gondterhelten. Féltem, hogy most nagyon rosszat léptem

- Semmi – csalt egy halvány, keserű mosolyt az arcára. Most komolyan nem értettem, hogy mi van

- Fogalmam sincs, hogy most mit érzel, és mi jár az eszedben. De nekem ez a szituáció felettébb kellemetlen. – húztam el a számat. Keserű érzés járta át a testemet. Nem értettem mit érzek, és gondolok egyben. Próbáltam a szívemmel gondolkodni, de lehetetlen feladatnak bizonyult.

Szomorúan ránéztem a srácra, majd megfordultam, és elsétáltam. Csak nekem lehet ilyen szerencsétlen életem?

Lehajtott fejjel caplattam a már tényleg kihalt utcán. Nem érdekelt semmi és senki, sikeresen elcseszték a kedvemet. Lépteim csattogása erősebbé vált, és az életem is keserűbbé.

Semmi kedvem nem volt ezek után még egy üzletbe bemenni, ezért írtam egy SMS-t Rosának, hogy hazamentem.

Lehajtott fejjel róttam a végtelennek tűnő járdát, míg haza nem értem:

- Sziasztok – köszöntem kedvetlenül a családomnak, mire a kisöcsém a nyakamba borult – Mi az mackó? – kérdeztem kedvesen Benit

- Nem működik a TV és unatkozom – mondta vékony és szomorú hangon. Ha nekem az életben csak ennyi lenne a problémám..

- Gyere öcsi, akkor játszunk valamit – csaltam halvány mosolyra a számat és a szobámba vezettem – Mit szeretnél csinálni? – kérdeztem kedvesen az öcsémtől

- Autózni – válaszolta, mire elővettem egy kisebb dobozt, amiben az öcsém cuccai voltak. Persze ez csak töredéke annak, amennyi játéka van, de nem voltam képes eltűrni több kacatot a szobámban.

Leültünk a szőnyegre és elkezdtük tologatni az autókat. Nekem ez eléggé furcsa dolognak hatott, ugyanis sosem kisautóztam még. A kisöcsém „brümm-brümmm” hangokat hallatott én meg csak mosolyogtam rajta. Az kistestvérem az egyetlen, aki azt a keserű érzést, ami beköltözik a testembe, kiírtja. Sokszor nem vagyok vele túl kedves, de azért szeretem. Az egész családomból ő az, aki megért. Egy öt éves gyerek! Anyám nem képes rá, apám sem csak az öt éves kisöcsém. Ezt sokszor furcsállom, de ilyen az élet.

Már az analógmutató a kilencfelé közeledett, ami egyértelmű alvási idő az öcsém szempontjából:

- Mackóm, alvás van – mondtam lágyan, majd az ölembe vettem az öcsémet és elindultam a szobájáig. Ott lefektettem a kicsi ágyába és nyomtam a homlokára egy puszit. Imádom az öcsémet, hiába idegesítő és erőszakos. Nélküle semmi lenne az életem, már tuti besavanyodtam volna….

---

[1] Leiner Laura: Akkor szakítsunk idézet 

5. fejezet

Ha most az a kérdés jár a fejetekben, hogy össze jöttünk-e újra a szöszivel, hát akkor el kell, keserítselek titeket. Két hónapja történt már, de én nem bízom meg benne. Az a bizalom, amit én évek óta beletettem, az NINCS. Szerintem ez nem meglepő, mivel ti mit szólnátok hozzá, ha leáll a pasitok egy másik csajjal smárolni? Szerintem, ti sem örülnétek neki, főleg, hogy már három teljes éve párkapcsolatban éltek.

És, mi történt Melodyval? Annak az édes angyalnak, nem lett szerencséje, Nathaniel, amióta megtudta, hogy mit csinált velem, azóta utálja. Különösebben hidegen hagy az egész, a szöszi is, meg a barnaság is.

Ami szerelem köztünk volt, az inkább számomra csak barátság. Hiába kezdtem el utálni Melody miatt, nem tudtam rá haragudni. De annyira meg sem bocsátottam neki, hogy újra elkezdjünk járni.

Mivel elkezdtünk már a szalagavatóra gyakorolni egy tök jó fej tánctanárral, így ruhát is kell választani. Az egy dolog, normális esetben örülnék is neki, mert ki az a lány, aki nem örül egy ilyennek, de pár nélkül pocsék az egész. Nathaniel fel akart kérni, de én visszautasítottam. Hogy miért? Mert nem szeretném, hogy azt higgye, hogy minden „happy” köztünk, mert korántsem.

- Clare! Itt vagy?! – legyezett Rosa a kezével a szemem előtt. Talán, túlságosan is elbambultam? Hopsz..

- Mi az? – kérdeztem kelletlenül

- Fél órája itt beszélek neked! – háborodott fel – Azt kérdeztem utoljára, hogy mikor óhajtasz elmenni ruhát próbálni…

- Jaj, ne haragudj, kicsit elgondolkodtam – mondtam letörve – Holnap? – masszíroztam meg az orrnyergemet. Nagyon nem volt kedvem ilyesmihez…

- Jó, akkor holnap suli után – derült fel Rosa

- Én most már hazamegyek – álltam fel a padból, mert már vagy egy órája a suliban csöveltünk – Szia! – öleltem meg, majd kisétáltam a teremből.

Hazafelé teljesen elmerültem a gondolataimban. Nincs párom, se ruhám, sem kedvem. Pedig ez a három tényező, elég fontos egy szalagavatóhoz…

Ahogy sétálgattam a már-már fagyos utcákon egyszer csak Kentinnel találtam szemben magamat:

- Szia – mosolyogtam kedvesen a srácra – Mi szél hozott? – érdeklődtem

- Szia! – mosolygott ő is – Pont téged kerestelek. Van már párod a szalagavatóra? Nem lehetek Alexyvel a tánctanár szerint, mert az hülyén néz ki, ha két fiú együtt táncol – szomorodott el

- Eddig nem volt, de most már ezek szerint van – mosolyogtam ismét – De azért megérthetnéd, hogyha két fiú táncol, az eléggé ciki. Én tisztelem azt, hogy ti szeretitek egymást, de a közönség ezt nem fogja tolerálni – húztam el a számat, majd átöleltem a katona srácot – Még sokan meg fognak ezért támadni, de ne foglalkozz velük. Az a lényeg, hogy akiket szeretsz, azok nem ítélnek el – mosolyogtam ismét

- Ha nem a fiúkat szeretném, akkor most adnék neked egy kekszet, a szeretetem jeleként – mosolygott kedvesen a fiú, mire én elkuncogtam magam

- Miért, amúgy nem adnál? – kérdeztem „sértetten”

- Nem. Csak azoknak adok kekszet, akiket szeretek – mondta pimaszul, mire kieresztettem a kiskutya szemeimet – Jó, lehet, hogy adnék – nevetett halkan – Hazakísérjelek?

- Az jó lenne – mosolyogtam a srácra. Igaz, ami igaz, eléggé sötét volt már, így ilyen sötétben, ráadásul egyedül, féltem lófrálni.

Így hát, elindultunk lassan, de biztosan az otthonom felé. A különböző színű falevelek ropogtak a lábunk alatt. Halk beszédünkkel ez a ropogás, kisebb hangzavart kavart fel.

Kellemes volt, így Kentinnel sétálgatni. Olyan volt nekem, mintha a bátyám lenne. Nagyon szerettem és megjegyezném, ebben nincs benne az, hogy milyen jóképű és izmos. Én a lelkéért szerettem meg, s akkor is ugyanennyire kedveltem, mint régen. Az érzéseim iránta, már nagyon régóta nem változtak.  

Egyszer csak, azt vettem észre, hogy a házunk előtt állunk és éppen Kentin belekezd a búcsúzkodásba:

- Hát, akkor én megyek – mosolygott rám a fiú – Szia!

- Várj! – szóltam utána, mire ő megfordult – Gyere fel – mondtam kedvesen, mert nem akartam az öt éves öcsémmel hülye mesefilmeket nézni, mint minden este

- Komolyan? – lepődött meg kissé, mire én bólintottam. Így hát, benyitottunk a kapun és a bejárati ajtó felé vettük az irányt. Az ajtót kinyitottam és beléptünk.

Látszólag anyám, már várt rám, s mikor megpillantotta Kentint, a nyakába borult:

- Szia, Keni! – mosolygott a fiúra – Hogy, megnőttél! – csodálkozott el, s akaratlanul is elidőzött Kentin izmain a tekintete…

- Anya, ez eléggé kellemetlen – nyögtem, mire rögtön elengedte édesanyám a fiút – Mi most felmegyünk – mondtam halkan, mire csak helyeselt

- Használjatok óvszert! – üvöltötte utánunk, mire nekem kikerekedett a szemem

- Hogy mit? – csodálkoztam – Anya, Kentin a fiúkat szereti – mondtam halkan, de erőteljesen, mire anyámnak leesett az álla

- De, nem beléd volt szerelmes? – kérdezte döbbenten

- Nem – ráztam meg a fejem. Kihasználva anyám sokját, gyorsan felszaladtunk a lépcsőn, meg sem állva a szobámig – Ez ciki volt – nyögtem – Ne haragudj…

- Semmi baj – mosolygott a fiú – Szép a szobád. Igaz, már láttam, de nem sokat változott

- Hát nem. Elég unalmas vagyok – kuncogtam, mire megcsörrent Kentin mobilja

- Bocsi Clare, anya keres – mondta, majd felvette és kisétált a fürdőbe. Kis idő múlva, ismét visszatért – Ne haragudj, de mennem kell – jelentette ki szomorúan – Szia – mosolygott, majd kilépett a szobámból. Hát eddig tartott a látogatás..

Így hát, hogy Kentin lelépett, elkezdtem lefekvéshez készülődni: Lezuhanyoztam, felkaptam magamra a pizsimet és végül befeküdtem az ágyamba. Az ölembe helyeztem a laptopomat és lecsekkoltam a közösségi portált:

Üzenetek:

Nathaniel ( 86)

„Ha fent leszel, akkor kérlek olvasd el!”

Castiel ( 2 )

„Válaszoljál már!”

Armin ( 1 )

„Szia! Láttad az új játé…..”

Nathaniel annyira nem érdekelt, de azért mégis csak az exem. Megnyitottam azt a kis fület, ami a szöszi üzeneteihez vezetett. Letömörítve, ennyit írt: - mert ugye, csak nem vagytok arra kíváncsiak, hogy mit írt 86 üzenet alatt

„Szia!

Kérlek, gondold át, a szalagavatós ajánlatomat. Csak Melody maradt, nagyon nem szeretnék vele táncolni!”

A többi 85 üzenetben pedig, azt kérte, hogy olvassam el. Én egyből is értek, néha úgy érzem, hogy eléggé lekezel….

Végül is, nem írtam neki vissza, holnap úgyis észreveszi a próbán, hogy Kentinnel vagyok. Tudom, nem vagyok túl toleráns vele szemben, de ez van.

Ezek után, megnyitottam Castiel „kedvesnek” tűnő üzenetét is:

„Szia Clare!

Lysander lebetegedett, így nincsen énekesünk a szombati koncira. Mivel sztem neked cool a hangod, így rád gondoltam.

Válaszolj már!” 

„Szia, Vörös!

Szerencséd van, szombaton pont ráérek. Hol lesz a konci?”

Ezután, már Armin marhaságára nem voltam kíváncsi, majd holnap megbeszéljük….