Az elátkozott család ( kritika )

Sziasztok!
Nagyon örülök, hogy ezzel a történettel engem kerestek meg. Mindenkinek nagyon ajánlom, ugyanis szerintem, ez a blog nagyon magas szinten van!

Az elátkozott család

Link: XXX

Helyesírás: 

Egyáltalán nem találtam benne hibát, sőt még elgépelést sem! 

Fogalmazás:

Nincsen kivetnivalóm, jól érthető és változatos a szóhasználat. Fiatalabbaknak nem ajánlom a történetet, ugyanis nagyon nehéz szövege van! Ez egyáltalán nem baj, csak a fiatalabbak nehezebben fogják fel.

Külalak:

Szintén nincsen kivetnivalóm, csak annyi, hogy ne ennyire sűrűn írd a szöveget, mert az kicsit zavaró. 

Összegzés:

Ez egy nagyon jó sztori, engem megfogott, szeretettel ajánlom mindenkinek! Ez egy profi munka egy profi írónőtől, szóval tessék olvasni! :) 

Köszönöm szépen, hogy engem kerestél meg, további jó írást! 

Kritikák

Sziasztok!
Kérhettek tőlem kritikákat is, de ne sértődjetek meg, ha nem írok jót a blogotokról! Megjegyezném, engem nem érdekel se a design, se a plusz modulok a honlapon, engem CSAK a TARTALOM érdekel!
És, hogyan kereshettek fel kritika kérésre? Emailben vagy Chatboxban.
Előre is köszönöm! :)

Akik eddig megtiszteltek azzal, hogy kértek tőlem kritikát:

 Összekeverhető összekeverhetetlen: XXX  

Az elátkozott család: XXX

Összekeverhető összekeverhetetlen ( kritika )

Hello-Bello! :)

Egy kedves ismerősöm, megkért, hogy írjak kritikát a blogjáról. Azt tudni kell rólam, hogy engem nem érdekel a kinézet, szóval én csak a tartalomról írok összegzést:

 Összekeverhető összekeverhetetlen

Link: XXX

Helyesírás:

Nem nagyon találtam benne félre gépelést, illetve helyesírási hibát. - Megjegyezném, engem nem ez zavart, majd mindjárt meglátjatok, hogy mi csípte a szememet. 

Fogalmazás:

Utálom azt, ha valaki egyszer múltidőben, egyszer jelenidőben ír valamit! Ez nálad is érzékelhető, figyelj oda! Másszor meg néha érthetetlen, hogy mit szeretnél kifejezni. Sokszor szájbarágósnak érzek egy-két mondatot. Amiben nem vagy biztos, hogy beleillene, azt ne is írd bele, mert az olvasónak csak rossz véleménye születik majd. 

Külalak: 

Na, talán ez csípte legjobban a szememet. Egy pont után tegyél szóközt és egy gondolat jel után is! Az nagyon zavaró tud lenni, ha az olvasónak nincs meg a megfelelő tér a szövegben! 

Összegzés:

Egyáltalán nem vészes, az alap sztori jó. Szerintem olvasható és a helyesírás sem kifogásolható. De amiket leírtam, azokat fogadd meg! Sokkal jobb összhatást kelt majd! 

Köszönöm szépen, hogy engem kerestél meg, további jó és sikeres munkát! 

6. fejezet

Hogy a ruhapróba milyen volt? Rossz…

Rosa az egyik kirakattól a másik kirakatig futkorászott, majd megint ugyanezt a kört megtéve, megállt:

- Olyan nehéz választani! – nyafogta

- Rosa, mi olyan nehéz két bolt között dönteni? – forgattam meg a kékes színárnyalatban pompázó szemeimet – Te bemész az egyikbe, én a másikba és ennyi. Hívlak, ha találtam valamit – majd szó nélkül bementem az egyik üzletbe.

Egy nagy kupolás épület volt, amiben minden csillogott-villogott. Fiatal lányok jártak-keltek a ruhák között és válogattak a szebbnél-szebb öltözékek közül.

Ahogy így elszemlélődtem, megláttam két ismerős alakot. Csak akkor esett le, hogy az Nathaniel és Melody. Gyorsan ki akartam térni az útjukból, de sajnos felém igyekeztek:

- Sziasztok – erőltettem egy mosolyt az arcomra – Ha nem haragszotok, én nem bájcsevegnék tovább – mondtam, majd elsétáltam egy tetszőleges sorhoz.

A nagy ruhatömeg közül, megláttam egy gyönyörű fehér ruhát. Sem habos-babos, sem csicsás, egy egyszerű, a vállán szintén fehér csipkékkel díszített öltözék.  Ez tökéletesnek bizonyult számomra, ugyanis feleslegesnek láttam egy olyan ruhát venni, ami tökre giccses.

Már pont Rosalya járt az eszemben, amikor megcsörrent a telefonom. Ezt egy mosollyal díjaztam, mert ez az jelenti, hogy ő is talált valamit, ami „álomszép”. Ezzel csak az a baj, hogy még ötven „álomszép” ruhát fog megpillantani és mindegyiket meg akarja majd venni:

- Jaj, máris megtaláltad „álmaid” ruháját? – kérdeztem apró gúnnyal a hangomban

- Igen! Nem is egyet – mondta teljesen extázisban

- Rosa, csoda, hogy Leigh megmarad melletted. Egy fa sem bírná egy napnál tovább, inkább kivágná magát[1] – gúnyolódtam

- Jaj, ne csináld már! Elküldöm a képeket – mondta cseppet sem megsértődve. Pár másodperc után, megkaptam azokat az „álomszép” ruháknak a fotóját. Aha… Ez inkább álomgiccs.

Így nézegetve a képeket, észre sem vettem, hogy Nathaniel téblábol előttem. Nem nagyon érdekelt, hogy mit akar, inkább otthagytam, a próbafülke felé véve az irányt.

Felvettem tényleges álmaim ruháját és a tükörbe néztem. Mit ne mondjak, tényleg jó állt rajtam, szóval úgy döntöttem, hogy megveszem. Nem mindig találok számomra megfelelő ruhát, így kihasználtam az alkalmat.

Miután sikeresnek hatott a próbálgatásom gyorsan szabadon hagytam a fülkét, ugyanis már temérdeknyi ember várt a sorára.

Ahogy kiléptem, hirtelen megszólított a tömegből egy fiatal lány:

- Ne haragudj, a koktélruhákat keresem – mondta félénken

- Nem haragszom, keresd csak – mondtam, mire ő teljesen ledöbbent. Valószínű, hogy gazdag családból tartozik, s megszokta, hogy mindenki kinyalja a fenekét, de én most ellentétbe helyezem magamat – mint általában szoktam…

Így hát, hogy megtaláltam álmaim ruháját, a kassza felé vettem az irányt, és kifizettem.

Boldogan sétáltam ki az üzletből és elkezdtem sétálgatni a már-már megfagyott járdán és a kékkeretű ablakos házakat vizslattam. Fagyos volt a levegő és élettelen. Szinte már alig volt ember az utcákon, ugyanis már a hetes szám felé közeledett az analógmutató. Csak a lassú lépteim halk csattogása hallatszott.

Váratlanul hallottam, hogy az én lassú battyogásommal vegyül egy gyorsabb lépéssor:

- Várj Clare! – érzékeltem magam mögül Nathaniel hangját. Megfordultam, majd mélyen a szemeibe néztem, ami mindig elvarázsol. Hiába szakítottunk, talán éreztem még iránta valamit. Mondjuk, ez nem meglepő, ugyanis nemrég tért véget a párkapcsolatunk. Abban a pillanatban, majd’ elsírtam magamat. Miért kell így végződnie ennek az egésznek?! Az élet igazságtalan….

- Igen? – kérdeztem még mindig kissé meghatódva. Hogy ne vegye észre sírhatnékomat, lassan, de biztosan félrefordítottam a fejem

- Mi a baj? – nyelt egy nagyot. Éreztem, hogy ő is ugyanúgy érzett, mint én. Amit a következő percekben tettem, ösztönös volt: megcsókoltam. Talán nem kellett volna, talán nem volt megfontolt, talán hülyeség volt. Elegem van a „talánokból”! Pont ezek miatt tettem eddig pokollá az életemet: „Talán ez a ruha jó, talán az”, „Talán megcsal, talán nem” stb.

Lassan elhúzódtam a fiútól, aki láthatólag nem vette az adást. Nem értette mi történik vele, csak mereven kibámult a fejéből:

- Mi van veled? – kérdeztem gondterhelten. Féltem, hogy most nagyon rosszat léptem

- Semmi – csalt egy halvány, keserű mosolyt az arcára. Most komolyan nem értettem, hogy mi van

- Fogalmam sincs, hogy most mit érzel, és mi jár az eszedben. De nekem ez a szituáció felettébb kellemetlen. – húztam el a számat. Keserű érzés járta át a testemet. Nem értettem mit érzek, és gondolok egyben. Próbáltam a szívemmel gondolkodni, de lehetetlen feladatnak bizonyult.

Szomorúan ránéztem a srácra, majd megfordultam, és elsétáltam. Csak nekem lehet ilyen szerencsétlen életem?

Lehajtott fejjel caplattam a már tényleg kihalt utcán. Nem érdekelt semmi és senki, sikeresen elcseszték a kedvemet. Lépteim csattogása erősebbé vált, és az életem is keserűbbé.

Semmi kedvem nem volt ezek után még egy üzletbe bemenni, ezért írtam egy SMS-t Rosának, hogy hazamentem.

Lehajtott fejjel róttam a végtelennek tűnő járdát, míg haza nem értem:

- Sziasztok – köszöntem kedvetlenül a családomnak, mire a kisöcsém a nyakamba borult – Mi az mackó? – kérdeztem kedvesen Benit

- Nem működik a TV és unatkozom – mondta vékony és szomorú hangon. Ha nekem az életben csak ennyi lenne a problémám..

- Gyere öcsi, akkor játszunk valamit – csaltam halvány mosolyra a számat és a szobámba vezettem – Mit szeretnél csinálni? – kérdeztem kedvesen az öcsémtől

- Autózni – válaszolta, mire elővettem egy kisebb dobozt, amiben az öcsém cuccai voltak. Persze ez csak töredéke annak, amennyi játéka van, de nem voltam képes eltűrni több kacatot a szobámban.

Leültünk a szőnyegre és elkezdtük tologatni az autókat. Nekem ez eléggé furcsa dolognak hatott, ugyanis sosem kisautóztam még. A kisöcsém „brümm-brümmm” hangokat hallatott én meg csak mosolyogtam rajta. Az kistestvérem az egyetlen, aki azt a keserű érzést, ami beköltözik a testembe, kiírtja. Sokszor nem vagyok vele túl kedves, de azért szeretem. Az egész családomból ő az, aki megért. Egy öt éves gyerek! Anyám nem képes rá, apám sem csak az öt éves kisöcsém. Ezt sokszor furcsállom, de ilyen az élet.

Már az analógmutató a kilencfelé közeledett, ami egyértelmű alvási idő az öcsém szempontjából:

- Mackóm, alvás van – mondtam lágyan, majd az ölembe vettem az öcsémet és elindultam a szobájáig. Ott lefektettem a kicsi ágyába és nyomtam a homlokára egy puszit. Imádom az öcsémet, hiába idegesítő és erőszakos. Nélküle semmi lenne az életem, már tuti besavanyodtam volna….

---

[1] Leiner Laura: Akkor szakítsunk idézet 

5. fejezet

Ha most az a kérdés jár a fejetekben, hogy össze jöttünk-e újra a szöszivel, hát akkor el kell, keserítselek titeket. Két hónapja történt már, de én nem bízom meg benne. Az a bizalom, amit én évek óta beletettem, az NINCS. Szerintem ez nem meglepő, mivel ti mit szólnátok hozzá, ha leáll a pasitok egy másik csajjal smárolni? Szerintem, ti sem örülnétek neki, főleg, hogy már három teljes éve párkapcsolatban éltek.

És, mi történt Melodyval? Annak az édes angyalnak, nem lett szerencséje, Nathaniel, amióta megtudta, hogy mit csinált velem, azóta utálja. Különösebben hidegen hagy az egész, a szöszi is, meg a barnaság is.

Ami szerelem köztünk volt, az inkább számomra csak barátság. Hiába kezdtem el utálni Melody miatt, nem tudtam rá haragudni. De annyira meg sem bocsátottam neki, hogy újra elkezdjünk járni.

Mivel elkezdtünk már a szalagavatóra gyakorolni egy tök jó fej tánctanárral, így ruhát is kell választani. Az egy dolog, normális esetben örülnék is neki, mert ki az a lány, aki nem örül egy ilyennek, de pár nélkül pocsék az egész. Nathaniel fel akart kérni, de én visszautasítottam. Hogy miért? Mert nem szeretném, hogy azt higgye, hogy minden „happy” köztünk, mert korántsem.

- Clare! Itt vagy?! – legyezett Rosa a kezével a szemem előtt. Talán, túlságosan is elbambultam? Hopsz..

- Mi az? – kérdeztem kelletlenül

- Fél órája itt beszélek neked! – háborodott fel – Azt kérdeztem utoljára, hogy mikor óhajtasz elmenni ruhát próbálni…

- Jaj, ne haragudj, kicsit elgondolkodtam – mondtam letörve – Holnap? – masszíroztam meg az orrnyergemet. Nagyon nem volt kedvem ilyesmihez…

- Jó, akkor holnap suli után – derült fel Rosa

- Én most már hazamegyek – álltam fel a padból, mert már vagy egy órája a suliban csöveltünk – Szia! – öleltem meg, majd kisétáltam a teremből.

Hazafelé teljesen elmerültem a gondolataimban. Nincs párom, se ruhám, sem kedvem. Pedig ez a három tényező, elég fontos egy szalagavatóhoz…

Ahogy sétálgattam a már-már fagyos utcákon egyszer csak Kentinnel találtam szemben magamat:

- Szia – mosolyogtam kedvesen a srácra – Mi szél hozott? – érdeklődtem

- Szia! – mosolygott ő is – Pont téged kerestelek. Van már párod a szalagavatóra? Nem lehetek Alexyvel a tánctanár szerint, mert az hülyén néz ki, ha két fiú együtt táncol – szomorodott el

- Eddig nem volt, de most már ezek szerint van – mosolyogtam ismét – De azért megérthetnéd, hogyha két fiú táncol, az eléggé ciki. Én tisztelem azt, hogy ti szeretitek egymást, de a közönség ezt nem fogja tolerálni – húztam el a számat, majd átöleltem a katona srácot – Még sokan meg fognak ezért támadni, de ne foglalkozz velük. Az a lényeg, hogy akiket szeretsz, azok nem ítélnek el – mosolyogtam ismét

- Ha nem a fiúkat szeretném, akkor most adnék neked egy kekszet, a szeretetem jeleként – mosolygott kedvesen a fiú, mire én elkuncogtam magam

- Miért, amúgy nem adnál? – kérdeztem „sértetten”

- Nem. Csak azoknak adok kekszet, akiket szeretek – mondta pimaszul, mire kieresztettem a kiskutya szemeimet – Jó, lehet, hogy adnék – nevetett halkan – Hazakísérjelek?

- Az jó lenne – mosolyogtam a srácra. Igaz, ami igaz, eléggé sötét volt már, így ilyen sötétben, ráadásul egyedül, féltem lófrálni.

Így hát, elindultunk lassan, de biztosan az otthonom felé. A különböző színű falevelek ropogtak a lábunk alatt. Halk beszédünkkel ez a ropogás, kisebb hangzavart kavart fel.

Kellemes volt, így Kentinnel sétálgatni. Olyan volt nekem, mintha a bátyám lenne. Nagyon szerettem és megjegyezném, ebben nincs benne az, hogy milyen jóképű és izmos. Én a lelkéért szerettem meg, s akkor is ugyanennyire kedveltem, mint régen. Az érzéseim iránta, már nagyon régóta nem változtak.  

Egyszer csak, azt vettem észre, hogy a házunk előtt állunk és éppen Kentin belekezd a búcsúzkodásba:

- Hát, akkor én megyek – mosolygott rám a fiú – Szia!

- Várj! – szóltam utána, mire ő megfordult – Gyere fel – mondtam kedvesen, mert nem akartam az öt éves öcsémmel hülye mesefilmeket nézni, mint minden este

- Komolyan? – lepődött meg kissé, mire én bólintottam. Így hát, benyitottunk a kapun és a bejárati ajtó felé vettük az irányt. Az ajtót kinyitottam és beléptünk.

Látszólag anyám, már várt rám, s mikor megpillantotta Kentint, a nyakába borult:

- Szia, Keni! – mosolygott a fiúra – Hogy, megnőttél! – csodálkozott el, s akaratlanul is elidőzött Kentin izmain a tekintete…

- Anya, ez eléggé kellemetlen – nyögtem, mire rögtön elengedte édesanyám a fiút – Mi most felmegyünk – mondtam halkan, mire csak helyeselt

- Használjatok óvszert! – üvöltötte utánunk, mire nekem kikerekedett a szemem

- Hogy mit? – csodálkoztam – Anya, Kentin a fiúkat szereti – mondtam halkan, de erőteljesen, mire anyámnak leesett az álla

- De, nem beléd volt szerelmes? – kérdezte döbbenten

- Nem – ráztam meg a fejem. Kihasználva anyám sokját, gyorsan felszaladtunk a lépcsőn, meg sem állva a szobámig – Ez ciki volt – nyögtem – Ne haragudj…

- Semmi baj – mosolygott a fiú – Szép a szobád. Igaz, már láttam, de nem sokat változott

- Hát nem. Elég unalmas vagyok – kuncogtam, mire megcsörrent Kentin mobilja

- Bocsi Clare, anya keres – mondta, majd felvette és kisétált a fürdőbe. Kis idő múlva, ismét visszatért – Ne haragudj, de mennem kell – jelentette ki szomorúan – Szia – mosolygott, majd kilépett a szobámból. Hát eddig tartott a látogatás..

Így hát, hogy Kentin lelépett, elkezdtem lefekvéshez készülődni: Lezuhanyoztam, felkaptam magamra a pizsimet és végül befeküdtem az ágyamba. Az ölembe helyeztem a laptopomat és lecsekkoltam a közösségi portált:

Üzenetek:

Nathaniel ( 86)

„Ha fent leszel, akkor kérlek olvasd el!”

Castiel ( 2 )

„Válaszoljál már!”

Armin ( 1 )

„Szia! Láttad az új játé…..”

Nathaniel annyira nem érdekelt, de azért mégis csak az exem. Megnyitottam azt a kis fület, ami a szöszi üzeneteihez vezetett. Letömörítve, ennyit írt: - mert ugye, csak nem vagytok arra kíváncsiak, hogy mit írt 86 üzenet alatt

„Szia!

Kérlek, gondold át, a szalagavatós ajánlatomat. Csak Melody maradt, nagyon nem szeretnék vele táncolni!”

A többi 85 üzenetben pedig, azt kérte, hogy olvassam el. Én egyből is értek, néha úgy érzem, hogy eléggé lekezel….

Végül is, nem írtam neki vissza, holnap úgyis észreveszi a próbán, hogy Kentinnel vagyok. Tudom, nem vagyok túl toleráns vele szemben, de ez van.

Ezek után, megnyitottam Castiel „kedvesnek” tűnő üzenetét is:

„Szia Clare!

Lysander lebetegedett, így nincsen énekesünk a szombati koncira. Mivel sztem neked cool a hangod, így rád gondoltam.

Válaszolj már!” 

„Szia, Vörös!

Szerencséd van, szombaton pont ráérek. Hol lesz a konci?”

Ezután, már Armin marhaságára nem voltam kíváncsi, majd holnap megbeszéljük….

4. fejezet part/2

- Ez komoly! – üvöltöttem a telefonba, mire Rosa jól hallhatóan megrémült. Vagyis, nem azért, mert szakítottunk Nathaniellel, hanem azért, mert elég nagy decibellel üvöltöztem a készülékbe.

- Lehetne halkabban? – nyögte a lány – Amúgy, hogy történt? – kérdezte cseppet sem meglepődve, mire nekem leesett a labda, amit feldobtak

- Te tudsz valamit! – üvöltöztem – MOND EL, MI AZ! – kiabáltam bele a telefonba

- Tudod…. Melody mást is mondott Nathanielnek. Mármint, nem az igazságot – erre jó erősen felhúztam a szemöldököm

- Beszélt azzal a csitrivel?! – hát igen… ha az ember tud mérgesebb lenni, mint akkor én voltam, akkor le a kalappal az illetőnek

- Őőőőő…. Igen, de azt hittem, hogy ezt te tudtad – mondta halkan. Na, szóval ezek még össze is beszéltek? Na, szuper. Mikor hallgatott picikét, eleresztettem egy „khmmm”-t, hogy szeretném várni a folytatást – Az úgy volt, hogy miután kijöttél a pincéből, Melody rögtön Nathanielhez futott, mondván, hogy megfenyegeted azzal, hogy, ha a szöszi közelébe mer menni, akkor te kinyírod – erre én, majd’ leejtettem a telefont

- Hogy mi van?! – csodálkoztam – Én úgy emlékszem, hogy ez máshogy volt…. – forgattam meg a szemeimet

- Akkor miért vagy olyan hülye, hogy nem mondod el neki?! – kezdte ő is a kiabálást – Ne csodálkozz, ha ezután rád sem kakkant! – mondta Rosa kímélő stílusban, nem volt szokása csúnyán beszélni. Csak nekem, különös módon…

- Jó, akkor átmegyek hozzájuk, berontok az ajtón és mindent elmagyarázok – mosolyogtam ördögien

- Jó… - fújta ki magát a lány, majd a következő pillanatban elsüketült a vonal

Gyorsan átöltöztem, majd olyan szaporán, ahogy lehet kijutottam az utcára. Onnan kezdve, meg sem álltam Nathanielék ajtajáig. Pont szembe találtam magamat Amberrel, akivel nem voltunk rossz viszonyba, csak furcsállta, hogy én a nyomi bátyjával járok…. Ja, bocs jártam

- Mi van veled? – húzta fel a szemöldökét a szöszi

- Hú, ne is mond… - forgattam meg a szemem, majd leültünk a lépcsőre és töviről hegyire elmeséltem az egész sztorit, hogy Melody mekkora nagy köcsög, meg hogy a bátyja is – erre a részre hozzátett egy „Még mennyire!”-nt – stb..

- Ez nagyobb csitri, mint én! – és ezzel ugyanolyan mérges lett, mint jómagam. Miért nem lepődök meg, Amber önkritikáján? Azért mert, ő ilyen és kész. Nem ő a legjobb barátnőm, de a barátaim közé sorolhatom. Egy nagyon erős barátság van köztünk, de nem a legjobb. Nina és Rossal sokkal erősebb van, ami nagyon meglepő, mert ennél szorosabb már nem nagyon lehet.

Egyszer csak, megjelent az ajtóba Nathaniel. Látszólag, nem nagyon örült a látogatásomnak, de azért beinvitált, ha már Amber elfelejtette…

- Mit akarsz? – vágott rögtön bele a közepébe a fiú, mire nekem megcsörrent a telefonom. Egy SMS Rosától, benne egy felvétel a pincés incidensről. Gyorsan visszaírtam egy „Köszit”, majd megmutattam a felvételt – Jaaa, szóval ezt – szégyellte el magát Nathaniel, ahogy végignézte a „szappanoperát”, amit Melody alakított le nekem még két napja ezelőtt.

- Most is az a véleményed, mint tegnap? – kérdeztem félve

- Nem, nem… De azt te is tudod, hogy még rögtön nem jöhetünk össze megint – és tényleg, igaz, hogy nem. Kicsit meggyengült a kapcsolatunk azóta és ezt nekem is muszáj volt belátnom

- Igazad van – sütöttem le a szememet, majd kiléptem az ajtón. Se szó-se beszéd alapon

4. rész part/1

Ez egy elmebeteg! – fakadtam ki, majd megenyhülve néztem, ahogy a kiskutyám belebújik az ölembe, majd újra Nathanielre emeltem a tekintetem. Láttam, hogy nem hitt nekem. De basszus, nem ÉN vagyok a barátnője?

- Clare, ne mond ezt. Nem hiszem el – forgatta meg azokat a gyönyörű kék szemeit a fiú, amiért annyira odavoltam

- Komolyan nem hiszel nekem?! ÉN vagyok a barátnőd és nem az a csitri! – förmedtem rá, majd valami furcsát megpillantottam a szemeiben. Bánat és kétségbeesés tükröződött az égszínkék szempárból, amiért már mondottam volt, annyira odavagyok.  Aha, szóval ez a helyzet… - Megcsókolt? – húztam fel a szemöldököm. Telibe trafáltam, mert elhúzta a száját – Visszacsókoltad? – kérdeztem vészjóslóan. Ha megtudom, hogy ő is benne volt a dologban, tuti kikaparom mindkét csalónak a szemét

- Ne-em…. Jó igen! – fakadt ki a fiú, mire én teljesen ledöbbentem – Bejött a DÖK-ös terembe és kérni szeretett volna egy gémkapcsot. Mire én, kikerestem egyet és felé nyújtottam, de ő közelebb jött hozzám és megcsókolt. Én meg visszacsókoltam – sütötte le a szemeit. Volt veletek olyan, amikor köpni-nyelni nem tudtok valamire? Mert ez teljesen olyan helyzet volt. 

Vagy tíz percig ültem az ágyamon és gondolkoztam. Mi legyen a „büntetése”? Már megint kezdett előjönni az Aro alteregóm, amikor hirtelen megszólaltam:

- Hogy mit csináltál? – kérdeztem, még mindig döbbenten – Neked fontosabb egy csitri, helyettem, akivel HÁROM ÉVE párkapcsolatban élsz?! Hogy tehetted ezt?! – üvöltöttem rá, mire egyre több könnycsepp végigfolyt az arcomon

- Ne haragudj – mondta, de úgy láttam, hogy nem nagyon bánta, meg amit tett

- Ezek szerint, ez azt jelenti, hogy már nem szeretsz? – húztam fel ismét a szemöldököm – Mert, ha igen, akkor tudod, hogy nekem még ott van Castiel, Armin, Dake a szörfös srác és Viktor? Ennek a négy gyereknek a szerelmét visszadobtam, hogy veled lehessek, te köcsög! – mondat végére, már bőgtem. Nem tudtam elhinni, hogy egy ilyen csitri közénk állhat

- Clare, nem tudom, mit érzek – nyögte – De az biztos, hogy ennek még nincsen vége – majd amikor a fiúkat említettem, teljesen kiakadt – Igen?! Abból a négyből három az első randin bele akart bújni a bugyidba! És hozzá tenném, hogy Armin azért nem, mert nem annyira elvetemült, mint az a három perverz! – kiabálta

- Na, ide figyelj! Most nehogy már én legyek a hibás a te félrelépésed miatt! – morogtam

- Mondtam már, hogy sajnálom! Mit vársz még? – kérdezte tanácstalanul

- Hogy bízzak benned?! Elvesztetted a bizalmamat! Megcsaltál! Érted?! Lehet, hogy egy ártatlan kis csók volt, de közben van egy barátnőd! Nem állhatsz le smárolni minden csajjal, akivel találkozol! – förmedtem rá – Nem hittem volna, hogy pont én fogok neked erről papolni és nem fordítva!

- Tartsunk szünetet – mondta ki teljesen őszintén

- Én tudok egy jobbat – mosolyogtam gúnyosan – Amíg rá nem jössz, hogy Melody édesen kihasznál, addig szakítok veled!

- Jó, rendben! - majd felkapta a cuccát és kisétált az ajtón. Ha azt hiszi, hogy ennyivel kisétált az életemből, nagyon téved! 

Köszönöm!

Sziasztok!
Nagyon nagyon nagyon köszönöm, hogy ennyien idetévedtetek! Elértük a 219 oldalmegjelenítést és ez a szám folyamatosan nő! Ez azért is nagy szó, mert csak tegnap lett publikálva az oldal, így ez a szám nagyon nagyon nagy! Még egyszer köszönöm és nagyon hálás vagyok! Virtuális ajándékul - mivel nem tudok minden kedves olvasónak kézben fogható tárgyat adni - egy külön résszel kedveskednék nektek! Nem mondom, hogy mára kész lesz, de a héten biztosan publikálásra kerül :)

Még egyszer, nagyon köszönöm, el sem tudjátok képzelni, hogy ez mennyit jelent nekem! 

Mindenkinek további szép estét kívánok! :) 

3. rész

- Te nem állhatsz Nathaniel és közém! – förmedt rám a barnaság, mire én csak prüszköltem egyet a dohos levegőbe, majd leültem egy poros dobozra.

Ja, hogy, hogy kerültem ide? Kezdjük az elejéről….

Mikor beléptem a suli ajtaján, megláttam Nathanielt és Melodyt édesen „dumcsizni”:

- Szia – köszöntem oda a fiúnak, majd szenvedélyesen megcsókoltam, mire Melody csak megforgatta azokat az „édes” kék szemeit, amelyeket olyan szívesen kikaparnék. Mikor eltávolodtunk egymástól, Nathaniel elmosolyodott, majd kurtán lerendezte a lányt:

- Nekünk most mennünk kell órára – tetette az udvariasságot

- De még nem is kezdődtek el az óráink! – nyivákolt a boszorkány, majd lenézett a méregdrága csili-vili órácskájára - Még csak negyed nyolc van – durcizott

- Azt én leszarom – mondtam „kedvesen”, majd Nathaniellel kézen fogva elindultunk a folyosón. Sokáig gondolkoztam, hogy mit mondjak a fiúnak, de végül sikerült kitalálnom, hogy mi az a kérdés, amiben minden benne van, és mellesleg úgy nézzen ki, mintha csak kedvesen érdeklődnék:

- Mit akart? – jó, ez nem sikeredett túl kedvesre

- Semmit, csak egy találkozót akart velem megbeszélni – mondta úgy mellékesen. Erre kikerekedtek a szemeim és már fordultam volna vissza Melodyhoz, ha valaki meg nem markolja a karomat – Ne – nyögte Nathaniel, majd közelebb húzott magához – Nemet mondtam – csalt egy halvány mosolyt az arcára, mire én megnyugodtam. Átkaroltam a nyakát, lábujjhegyre álltam, hogy felérjem a fiút, majd hosszasan megcsókoltam.

Egy idő után, levegőhiány lépett fel, így muszáj volt szétválnunk. Nem is baj, mert az egész suli körénk gyűlt és megállás nélkül „húúúúúúztak”. Mondtam már, hogy a suli zöme perverz? Ja, bocs igen….

Kis idő múlva megjelent Rosa és Nina, na meg párjaik Lysander és Leigh. De hol van Castiel?

- Hol van az a hülye? – húztam fel a szemöldököm

- Nem tom’ – rendezte le ennyivel Rosa, mire megforgattam a szemeimet.

Őszintén, szólva volt egy kis hiányérzetem. A vörös mindig a társaságunkat boldogította, de most nem volt jelen. Végül megrántottam a vállam, majd egységesen – mintha kitaláltuk volna egymás gondolatait – a terem felé vettük az irányt.

Órák után, odajött hozzám az a drága lélek – Melody – és „látszólag” tiszta lappal akart indulni. Erre csak megforgattam a szemeimet, persze, hogy nem vettem be. De Nathaniel addig nyúzott, amíg be nem adtam a derekam.

Végül azon kaptam magamat, hogy Melodyval sétálgatok a folyosón:

- Ezt nem veszem be, hogy tiszta lappal akarsz indulni – mondtam gorombán

- Pedig de – mondta nyávogva, majd egyszer csak megragadta a kezemet és egészen az alagsorig húzott.

- Mit akarsz ebben a büdös pincében?  Szerintem valaki ideszart – legyezgettem az orrom előtt a kezem

- Van egy kis megbeszélni valónk – mondta ördögien. Na ne már, nekem osztották a lelki terrorizálást! Épp válaszra akartam nyitni a számat, mire ő teljesen kifakadt:

- Te nem állhatsz Nathaniel és közém! – förmedt rám, mire én csak beleprüszköltem a levegőbe

- Melody, észrevetted, hogy mennyire szánalmas vagy? Nathaniel és én már három teljes éve párkapcsolatban élünk – közöltem diszkréten – Ezért, nehogy azt hidd, hogy majd három évet csak úgy eldob. Főleg, hogy még mindig szeret engem – forgattam meg a türkizkék színben pompázó szemeimet

- Bezzeg a randinkra igent mondott – erre teljesen kikerekedtek a szemeim. Hogy visszadobta a labdát

- Drága, édes Melody – váltottam át kegyetlen Aro stílusba – nem tudom, hogy mit értettél félre, vagy csak ennyire hülye vagy, de semmiképpen sem mondott neked igent. Mivel, hogy utál téged – húztam gúnyos mosolyra a számat, mire teljesen összeomlott

- Mi, mi, mi van?! – üvöltötte – Az nem lehet! Nem létezik! – azzal egy kósza könnycsepp megjelent az arcán - É-én azt hittem, hogy sze-eret engem – sírta el magát a mondat végére

- Melody, idefigyelj! Csak azért hívtál ide, hogy idegesíts? – húztam fel a szemöldököm – Mert, ha azt hiszed, hogy most meggyengült a kapcsolatom Nathaniellel vagy kiakadtam, akkor nagyon tévedsz! Baszok rá, hogy mit csinálsz! – üvöltöttem a lányra, majd felcsörtettem a lépcsőn és becsaptam magam mögött az ajtót…..

2. rész

- Ugye nem vagy féltékeny? - pásztázott a szemeivel Nathaniel, miközben a kijárat felé vettük az irányt. Hogy tudja kitalálni, hogy mi jár a fejemben?! Túl jól ismer. Mondjuk volt is ideje kiismerni, mert már három teljes éve párkapcsolatban élünk, ami nem hosszú idő, de azért megemlítésre méltó. Főleg, hogy kilencedik elején megjelent Debora - Castiel exe - és különös módon, nem a vöröst akarta elcsábítani, hanem Nathanielt. Majdnem, ismétlem MAJDNEM bedőlt neki, de elég volt egyszer fejbe vágni és rájött, neki nem kell egy csitri, aki öt nap múlva dobja. Az a szerencséje....
- Nem dehogy is! - hazudtam kicsit, de semelyik lány sem ismeri be, hogy féltékeny. Nathaniel érezte, hogy nem mondok igazat, így kicsit szúrósabban nézett a szemeimbe - Jó, lehet - morogtam, mire a fiú elmosolyodott. A szőkeségre sosem tudtam haragudni, elég volt megnyikkannia és egyre jobban beleszerettem. Tudom, hogy ez nyálas, de mit mondjak? Mindenki tudja, hogy a fiatalok "szerelmének" a nagy része egy nyáltenger, de köztünk korántsem ilyen kapcsolat volt. Olyanok voltunk, mint egy lángszóró. Elég sűrűn veszekedtünk, de utána egy perc sem telt el, megint kibékültünk.
Ahogy lépkedtünk, egyszer csak Melodyt láttam meg, látszólag Nathanielt kereste. Mikor megpillantotta, villantott egy szerelmes mosolyt felé, majd jókedvűen odasietett hozzánk:
- Sziasztok! - köszönt kedvesen - Hová készültök?
- Oda, ahova te nem.... - mondtam flegmán
- Ahogy látod, haza. - mondta diplomatikusan Nathaniel, majd kézen fogott és elsétáltunk. Még mielőtt kiléptünk volna a kétszárnyú vas ajtón, intett egyet, majd eltűntünk a félhomályban.
- Köszönöm - néztem rá kedvesen, majd lábujjhegyre álltam, hogy megcsókolhassam. Hirtelen ránézett az órájára, majd aggódva felpillantott:
- Clare mennem kéne box edzésre - nézett rám bocsánatkérően.
Erre nem mondtam semmit, csak elindultam az edzőterem felé. Nathaniel, ezt egy mosollyal nyugtázta, majd amikor beért, átkarolt és magához húzott:
- Attól félek, hogy nem lenne jó ötlet. Legutóbb is elájultál - emlékeztetett arra az esetre, amikor rosszul védte ki az ütést és elkezdett vérezni a feje. Azt tudni kell rólam, hogy nehezen bírom a vért, ezért nem a fiúhoz, hanem hozzám hívtak mentőt. Így jobban belegondolva, van igazság abban, hogy nem kéne még egy box edzésen részt vennem.
- Igazad van - mondtam szomorúan, mire ő óvatosan az ujjaival felemelte az állam és egy gyenge csókot lehelt az ajkaimra.
- Szia - köszönt el, majd már csak a távolodó alakját figyeltem.
Mire észbe kaptam, hogy nekem is haza kéne mennem, addigra átfagyott az összes végtagom. Lassan, de biztosan megfordultam és a házunk felé vettem az irányt. Mikor az utcasarkra értem, befordultam, majd egy üdülő telepen találtam magamat. Ott sétálgattam, egyedül a különféle színű házak előtt, mire megérkeztem a miénkhez.
Egy modern kinézetű, barna ház volt, amelynek az udvara roskadozott a virágoktól. Benyitottam a kertbe, majd felkocogtam a lépcsőn és kinyitottam a bejárati ajtót. A vacsora illata már a hallban érződött, a TV-ből üvöltött valamilyen bugyuta gyereksorozat és közvetlenül előtte az ülőgarnitúrán ott terpeszkedett az öcsém és mit tudom én mivel, együtt énekelt:
- Sziasztok! - mondtam hangosan, hogy mindenki meghallja, majd levettem a cipőmet és a lépcső felé vettem az irányt. Szerencsére, már megtanulták a szüleim, hogy nem érdemes ilyenkor visszatartani, így szabadon trappolhattam fel az emeletre.

Véleményeitek

Sziasztok!
Kommentben írhattok kritikát, véleményeket, amik ebbe a bejegyzésbe bekerülnek. Ne legyetek félénkek, rosszat-jót kirakok, mert tudjátok, csak a kritikáktól lehet fejlődni! :) Én azt gondolom, hogyha vannak gondolataitok, amiket szívesen osztanátok meg velem, akár mással, akkor ne féljetek publikálni! - Ezalatt értem a blogokat, de idézetekre is vevő vagyok ^^

Fontos!

Sziasztok!
Előfordulhatnak a történet során csúnya szavak, akár karikás részek is. Kérlek titeket, ezzel a tudattal olvassátok a blogomat, mert nem szeretnék felelős lenni a kisebbek agyszennyezéséért. - Ezalatt értendő: piszkos gondolatok. - Továbbá, azért sem vállalok felelősséget, amiért mocskosabb lesz a szátok. Remélem érthető voltam, mert nagyon nem szeretném, hogy az lenne a vége, hogy a szüleitek felkeresnek, amiért mocskos szátok van vagy nem éppen szép gondolataitok.
Előre is köszönöm! ^^

Fejezetek

Prológus

Első fejezet
Második fejezet
Harmadik fejezet

4 part/ 1. fejezet

4 part/ 2. fejezet
5. fejezet

1. rész: A kellemetlen meglepetés

Mikor az előző szóváltás lezajlott, mindenkiből kitört a röhögés. Ott hevertek a jelenet helyszínén az intim fotók, s egypár perverz diák odasietett, hogy megszemlélhesse őket. Nem kis csoport alakult ki a képek körül, ezért gyorsan odasétáltam és bemásztam a kör közepére, majd felkaptam a fotókat és szétszakítottam. Castiel haver volt, most hagyjam, hogy ott csorgassák a diákok a nyálukat?! Undorító… Magam sem voltam egy angyal ilyen téren, de azért ez a perverzség határait feszegette. Nem csoda, hogy a diri kiakadt.

Visszasétáltam a társaságunkhoz, ahol nem kis meglepetés fogadott. Egy hosszú hajú barna csajszi flörtölgetett az ÉN pasimmal:

- Kiscsaj, vertek már pofán? – húztam fel a szemöldököm, majd a lány értetlen arckifejezését nézve gúnyosan felnevettem – Ő – mutattam Nathanielre – a pasim. – mire a csajnak leesett, hogy nagyon nem jó emberrel kezdett ki, már nem volt esélye eliszkolni előlem – Mi is a neved? – kérdeztem tetetett érdeklődéssel, majd gúnyos mosolyra húztam a számat

- Melody – hebegte a barnaság

- Óh, Melody! – nevettem fel olyan Aro stílusban, majd folytattam – Nagyon rossz emberrel kezdtél ki! – a lány már remegett az ijedségtől, mikor megérkezett Leigh és Lysander. Mikor az utóbbi felfogta, hogy mi van, rögtön félbeszakította a lelki terroromat:

- Clare ezt talán nem ké…. – nem vártam meg, hogy befejezze, rögtön visszadobtam a lasztit

- Mit nem kéne? – húztam fel a szemöldököm, majd arra lettem figyelmes, hogy újdonsült „barátnőm” lelépett

- Tudod te azt – morogta a srác, majd lassú léptekkel megindultunk a bejárat felé.

Mikor beléptünk vörös barátunk kullogott a folyosón:

- Na mi volt? – léptünk oda hozzá

- Egy köcsög bemártott, hogy még tavaly év végén egy 9.-essel csináltam a szertárban. – puffogott. Ezen hangosan felröhögtem, mert azért kicsit cinkesek az ilyen akciók….

- És te csodálkozol, hogy majdnem kirúgtak?! – förmedt rá Nathaniel a vörösre

- Most mié’? – csodálkozott a fiú. Hát Vajon „mé’?”

- Azért mert…. Jó, nem fejezem be a mondatot, veled nem lehet beszélni – forgatta meg a szemeit Nath, majd a „jóindulatú” szóváltásukat a csengő akasztotta meg.

Leigh a 12.B-sek terme felé vette az irányt, mi meg megfogyatkozva a magunk osztálya felé. Ahogy beléptünk, a szokásos látvány fogadott minket: Amber a gólya lányokból tartott válogatást, Armin a PSP-jét nyomkodta, miközben Charlotte beszélt valami marhaságot a fülébe, Alexy és Kentin szerelmesen elnevetgéltek a hátsó sorban, Viktor a telefonját nyomkodta és Mr. Frainze-nek a látványtól sírni akadt kedve. Majd mikor meglátta a társaságunkat, azt hittem beleőszül a pillantásainkba. Ja, bocs nincs hova őszülnie…

Nem is néztük tovább szegény Ofőt, inkább úgy döntöttünk, hogy leülünk a helyünkre. Én Nathaniel mellé, Rosa és Nina egymásmellé, Lysander pedig mögénk. Ilyen siralmas körülmények között kezdődött el az első óra amikor bekopogtattak….. Vajon ki volt az? Hát az az édes, tündi-mündi Melody. Ha lehetne a tekintettel ölni, akkor az a csaj már nem élne. Sőt….

- Elnézést – mondta szokatlanul magas hangon – Ez a 11.G? – kérdezte

- Kisasszony, igen, ez az az osztály. Ha nem tévedek, ön Melody az új lány, igaz? – kérdezte udvariasan a tanár

- Igen – majd belépett a termünkbe és minden szó nélkül kezdte a bemutatkozást – Melody vagyok, Alaszkából jöttem…. – ekkor valaki félbeszakította

- Mesterségem címere ez a két betűje…. – mormolta Castiel, mire mindenki felröhögött. Még a tanár is megmosolyogta a viccet

- Öööö… Inkább leülök – mondta zavartan a lány, majd elkezdte pásztázni a padsorokat. Persze, hogy azt a sort választotta, ahol Nathaniel ül… Közvetlenül elénk pakolt le, amit én egy szúrós tekintettel díjaztam:

- Ugye nem baj, hogy ide ülök? – kérdezte „kedvesen”

- De baj… - morogtam, mire Nathaniel belepuszilt a hajamba

- Nyugi – súgta a fülembe – Nem, nem baj, ülj csak le – mondta udvariasan, mire a lány úgy ezer szerelmes pillantással bombázta a srácot

- Ácsi! – hőköltem vissza – Csak akkor ülhetsz itt, ha egy, befogod, kettő, nem nézel hátra, három, ha megszűnsz létezni – förmedtem rá – Világos?!

- Ig-Igen – mondta zavartan Melody, majd azzal a lendülettel előre fordult. Jobban teszi…. 

Prológus

Nem, ez nem jó így! – toporzékoltam a tükör előtt teljes ünneplő szerelésben és egyszer begöndörítettem fehéres hajzuhatagomat, egyszer kivasaltam, másszor a szekrényben turkáltam a megfelelő ruháért. Sehogy sem volt jó!

- Kicsim, nem gondolod, hogy elfogsz, késni?- húzta fel a szemöldökét apám, ahogy meglátott.

- Apa, ezek női dolgok, te nem értheted! – förmedtem rá. Talán kicsit túlságosan is, de mindenki tudja Claret hiszti roham közben, nem érdemes megzavarni

- Jó, jó – hátrált vissza, - megjegyzem jobban teszi - majd eltűnt az ajtóban.

Mikor apám eliszkolt, megint a szekrényem elé álltam és egyre erőszakosabban válogattam a ruháim között. Végül megállapodtam a pöttyös ruhámnál és a göndör hajnál. Kicsit késésben voltam – nem kicsit, de ez nem lényeges – ezért gyorsan felkaptam a retikülömet, majd kiléptem az ajtón…. És kit látok magam előtt? Az öt éves öcsémet! Pont most akart velem játszadozni:

- Beni menj arrébb! – förmedtem rá, mire a drága kisöcsém annyira megijedt, hogy futott is anyámhoz. Mit kapok ezért, ha hazaérek?

Kis idő múlva ott álltam a Sweet Amoris Gimnázium előtt, aminek a kétszárnyú ajtaja előtt már gyülekeztek a gólyák.

- Pfff… Minden évben ugyanaz a felhozatal – forgattam meg a szemeimet, majd megláttam két barátnőmet: Rosalyát és Ninát. Jó, tudom nem a legjobb párosítás, de így hozta a sors. Végzős éveink felé összebarátkoztunk és így maradtunk:

- Sziasztok Babók! – köszöntem a lányoknak, majd szorosan megöleltem őket – Hol vannak a fiúk? – húztam fel a szemöldököm.

- Szia csajszi! – köszöntek jókedvűen a lányok – Leigh még nem érkezett meg, Lysandert meg feltartja a vörös – mutatott Rosa Castielre, majd megforgatta a szemeit. Van is miért….

Az ajtó felé tévedt a szemem, ahol megláttam az én szőke hercegemet, ahogy tanácstalanul ide-oda forgolódott. Látszólag engem keresett, majd amikor megpillantott elmosolyodott és felém sétált:

- Szia – köszönt kedvesen, majd nyomott egy puszit a homlokomra

- Szia, már kerestelek – mosolyogtam rá, majd megöleltem. Nem szeretek érzelgősködni, de egész nyáron nem láttam, alap, hogy már hiányzott.

Ekkor robbant ki az ajtón a szeretett igazgatónőnk, úgy tűnt, hogy keresett valakit. Szúrós tekintettel végignézett megannyi diákon, majd Castielen megakadt a szeme:

- Kedves Castiel! – csörtetett oda az említetthez – Felháborító képeket kaptam a kezembe! – majd előhúzott pár képet, ahol Castiel és egy lány között elég intim kapcsolat alakult ki  – Valami magyarázat? – kérdezte a diri, de csak Castiel lefagyva álldogált – Gondoltam – húzta gúnyos mosolyra a száját – most bejön velem az igazgatóiba – mondta kimért hangon, majd karon ragadta a vöröst és behúzta a suliba....