5. fejezet

Ha most az a kérdés jár a fejetekben, hogy össze jöttünk-e újra a szöszivel, hát akkor el kell, keserítselek titeket. Két hónapja történt már, de én nem bízom meg benne. Az a bizalom, amit én évek óta beletettem, az NINCS. Szerintem ez nem meglepő, mivel ti mit szólnátok hozzá, ha leáll a pasitok egy másik csajjal smárolni? Szerintem, ti sem örülnétek neki, főleg, hogy már három teljes éve párkapcsolatban éltek.

És, mi történt Melodyval? Annak az édes angyalnak, nem lett szerencséje, Nathaniel, amióta megtudta, hogy mit csinált velem, azóta utálja. Különösebben hidegen hagy az egész, a szöszi is, meg a barnaság is.

Ami szerelem köztünk volt, az inkább számomra csak barátság. Hiába kezdtem el utálni Melody miatt, nem tudtam rá haragudni. De annyira meg sem bocsátottam neki, hogy újra elkezdjünk járni.

Mivel elkezdtünk már a szalagavatóra gyakorolni egy tök jó fej tánctanárral, így ruhát is kell választani. Az egy dolog, normális esetben örülnék is neki, mert ki az a lány, aki nem örül egy ilyennek, de pár nélkül pocsék az egész. Nathaniel fel akart kérni, de én visszautasítottam. Hogy miért? Mert nem szeretném, hogy azt higgye, hogy minden „happy” köztünk, mert korántsem.

- Clare! Itt vagy?! – legyezett Rosa a kezével a szemem előtt. Talán, túlságosan is elbambultam? Hopsz..

- Mi az? – kérdeztem kelletlenül

- Fél órája itt beszélek neked! – háborodott fel – Azt kérdeztem utoljára, hogy mikor óhajtasz elmenni ruhát próbálni…

- Jaj, ne haragudj, kicsit elgondolkodtam – mondtam letörve – Holnap? – masszíroztam meg az orrnyergemet. Nagyon nem volt kedvem ilyesmihez…

- Jó, akkor holnap suli után – derült fel Rosa

- Én most már hazamegyek – álltam fel a padból, mert már vagy egy órája a suliban csöveltünk – Szia! – öleltem meg, majd kisétáltam a teremből.

Hazafelé teljesen elmerültem a gondolataimban. Nincs párom, se ruhám, sem kedvem. Pedig ez a három tényező, elég fontos egy szalagavatóhoz…

Ahogy sétálgattam a már-már fagyos utcákon egyszer csak Kentinnel találtam szemben magamat:

- Szia – mosolyogtam kedvesen a srácra – Mi szél hozott? – érdeklődtem

- Szia! – mosolygott ő is – Pont téged kerestelek. Van már párod a szalagavatóra? Nem lehetek Alexyvel a tánctanár szerint, mert az hülyén néz ki, ha két fiú együtt táncol – szomorodott el

- Eddig nem volt, de most már ezek szerint van – mosolyogtam ismét – De azért megérthetnéd, hogyha két fiú táncol, az eléggé ciki. Én tisztelem azt, hogy ti szeretitek egymást, de a közönség ezt nem fogja tolerálni – húztam el a számat, majd átöleltem a katona srácot – Még sokan meg fognak ezért támadni, de ne foglalkozz velük. Az a lényeg, hogy akiket szeretsz, azok nem ítélnek el – mosolyogtam ismét

- Ha nem a fiúkat szeretném, akkor most adnék neked egy kekszet, a szeretetem jeleként – mosolygott kedvesen a fiú, mire én elkuncogtam magam

- Miért, amúgy nem adnál? – kérdeztem „sértetten”

- Nem. Csak azoknak adok kekszet, akiket szeretek – mondta pimaszul, mire kieresztettem a kiskutya szemeimet – Jó, lehet, hogy adnék – nevetett halkan – Hazakísérjelek?

- Az jó lenne – mosolyogtam a srácra. Igaz, ami igaz, eléggé sötét volt már, így ilyen sötétben, ráadásul egyedül, féltem lófrálni.

Így hát, elindultunk lassan, de biztosan az otthonom felé. A különböző színű falevelek ropogtak a lábunk alatt. Halk beszédünkkel ez a ropogás, kisebb hangzavart kavart fel.

Kellemes volt, így Kentinnel sétálgatni. Olyan volt nekem, mintha a bátyám lenne. Nagyon szerettem és megjegyezném, ebben nincs benne az, hogy milyen jóképű és izmos. Én a lelkéért szerettem meg, s akkor is ugyanennyire kedveltem, mint régen. Az érzéseim iránta, már nagyon régóta nem változtak.  

Egyszer csak, azt vettem észre, hogy a házunk előtt állunk és éppen Kentin belekezd a búcsúzkodásba:

- Hát, akkor én megyek – mosolygott rám a fiú – Szia!

- Várj! – szóltam utána, mire ő megfordult – Gyere fel – mondtam kedvesen, mert nem akartam az öt éves öcsémmel hülye mesefilmeket nézni, mint minden este

- Komolyan? – lepődött meg kissé, mire én bólintottam. Így hát, benyitottunk a kapun és a bejárati ajtó felé vettük az irányt. Az ajtót kinyitottam és beléptünk.

Látszólag anyám, már várt rám, s mikor megpillantotta Kentint, a nyakába borult:

- Szia, Keni! – mosolygott a fiúra – Hogy, megnőttél! – csodálkozott el, s akaratlanul is elidőzött Kentin izmain a tekintete…

- Anya, ez eléggé kellemetlen – nyögtem, mire rögtön elengedte édesanyám a fiút – Mi most felmegyünk – mondtam halkan, mire csak helyeselt

- Használjatok óvszert! – üvöltötte utánunk, mire nekem kikerekedett a szemem

- Hogy mit? – csodálkoztam – Anya, Kentin a fiúkat szereti – mondtam halkan, de erőteljesen, mire anyámnak leesett az álla

- De, nem beléd volt szerelmes? – kérdezte döbbenten

- Nem – ráztam meg a fejem. Kihasználva anyám sokját, gyorsan felszaladtunk a lépcsőn, meg sem állva a szobámig – Ez ciki volt – nyögtem – Ne haragudj…

- Semmi baj – mosolygott a fiú – Szép a szobád. Igaz, már láttam, de nem sokat változott

- Hát nem. Elég unalmas vagyok – kuncogtam, mire megcsörrent Kentin mobilja

- Bocsi Clare, anya keres – mondta, majd felvette és kisétált a fürdőbe. Kis idő múlva, ismét visszatért – Ne haragudj, de mennem kell – jelentette ki szomorúan – Szia – mosolygott, majd kilépett a szobámból. Hát eddig tartott a látogatás..

Így hát, hogy Kentin lelépett, elkezdtem lefekvéshez készülődni: Lezuhanyoztam, felkaptam magamra a pizsimet és végül befeküdtem az ágyamba. Az ölembe helyeztem a laptopomat és lecsekkoltam a közösségi portált:

Üzenetek:

Nathaniel ( 86)

„Ha fent leszel, akkor kérlek olvasd el!”

Castiel ( 2 )

„Válaszoljál már!”

Armin ( 1 )

„Szia! Láttad az új játé…..”

Nathaniel annyira nem érdekelt, de azért mégis csak az exem. Megnyitottam azt a kis fület, ami a szöszi üzeneteihez vezetett. Letömörítve, ennyit írt: - mert ugye, csak nem vagytok arra kíváncsiak, hogy mit írt 86 üzenet alatt

„Szia!

Kérlek, gondold át, a szalagavatós ajánlatomat. Csak Melody maradt, nagyon nem szeretnék vele táncolni!”

A többi 85 üzenetben pedig, azt kérte, hogy olvassam el. Én egyből is értek, néha úgy érzem, hogy eléggé lekezel….

Végül is, nem írtam neki vissza, holnap úgyis észreveszi a próbán, hogy Kentinnel vagyok. Tudom, nem vagyok túl toleráns vele szemben, de ez van.

Ezek után, megnyitottam Castiel „kedvesnek” tűnő üzenetét is:

„Szia Clare!

Lysander lebetegedett, így nincsen énekesünk a szombati koncira. Mivel sztem neked cool a hangod, így rád gondoltam.

Válaszolj már!” 

„Szia, Vörös!

Szerencséd van, szombaton pont ráérek. Hol lesz a konci?”

Ezután, már Armin marhaságára nem voltam kíváncsi, majd holnap megbeszéljük….