- Ugye nem vagy féltékeny? - pásztázott a szemeivel Nathaniel, miközben a kijárat felé vettük az irányt. Hogy tudja kitalálni, hogy mi jár a fejemben?! Túl jól ismer. Mondjuk volt is ideje kiismerni, mert már három teljes éve párkapcsolatban élünk, ami nem hosszú idő, de azért megemlítésre méltó. Főleg, hogy kilencedik elején megjelent Debora - Castiel exe - és különös módon, nem a vöröst akarta elcsábítani, hanem Nathanielt. Majdnem, ismétlem MAJDNEM bedőlt neki, de elég volt egyszer fejbe vágni és rájött, neki nem kell egy csitri, aki öt nap múlva dobja. Az a szerencséje....
- Nem dehogy is! - hazudtam kicsit, de semelyik lány sem ismeri be, hogy féltékeny. Nathaniel érezte, hogy nem mondok igazat, így kicsit szúrósabban nézett a szemeimbe - Jó, lehet - morogtam, mire a fiú elmosolyodott. A szőkeségre sosem tudtam haragudni, elég volt megnyikkannia és egyre jobban beleszerettem. Tudom, hogy ez nyálas, de mit mondjak? Mindenki tudja, hogy a fiatalok "szerelmének" a nagy része egy nyáltenger, de köztünk korántsem ilyen kapcsolat volt. Olyanok voltunk, mint egy lángszóró. Elég sűrűn veszekedtünk, de utána egy perc sem telt el, megint kibékültünk.
Ahogy lépkedtünk, egyszer csak Melodyt láttam meg, látszólag Nathanielt kereste. Mikor megpillantotta, villantott egy szerelmes mosolyt felé, majd jókedvűen odasietett hozzánk:
- Sziasztok! - köszönt kedvesen - Hová készültök?
- Oda, ahova te nem.... - mondtam flegmán
- Ahogy látod, haza. - mondta diplomatikusan Nathaniel, majd kézen fogott és elsétáltunk. Még mielőtt kiléptünk volna a kétszárnyú vas ajtón, intett egyet, majd eltűntünk a félhomályban.
- Köszönöm - néztem rá kedvesen, majd lábujjhegyre álltam, hogy megcsókolhassam. Hirtelen ránézett az órájára, majd aggódva felpillantott:
- Clare mennem kéne box edzésre - nézett rám bocsánatkérően.
Erre nem mondtam semmit, csak elindultam az edzőterem felé. Nathaniel, ezt egy mosollyal nyugtázta, majd amikor beért, átkarolt és magához húzott:
- Attól félek, hogy nem lenne jó ötlet. Legutóbb is elájultál - emlékeztetett arra az esetre, amikor rosszul védte ki az ütést és elkezdett vérezni a feje. Azt tudni kell rólam, hogy nehezen bírom a vért, ezért nem a fiúhoz, hanem hozzám hívtak mentőt. Így jobban belegondolva, van igazság abban, hogy nem kéne még egy box edzésen részt vennem.
- Igazad van - mondtam szomorúan, mire ő óvatosan az ujjaival felemelte az állam és egy gyenge csókot lehelt az ajkaimra.
- Szia - köszönt el, majd már csak a távolodó alakját figyeltem.
Mire észbe kaptam, hogy nekem is haza kéne mennem, addigra átfagyott az összes végtagom. Lassan, de biztosan megfordultam és a házunk felé vettem az irányt. Mikor az utcasarkra értem, befordultam, majd egy üdülő telepen találtam magamat. Ott sétálgattam, egyedül a különféle színű házak előtt, mire megérkeztem a miénkhez.
Egy modern kinézetű, barna ház volt, amelynek az udvara roskadozott a virágoktól. Benyitottam a kertbe, majd felkocogtam a lépcsőn és kinyitottam a bejárati ajtót. A vacsora illata már a hallban érződött, a TV-ből üvöltött valamilyen bugyuta gyereksorozat és közvetlenül előtte az ülőgarnitúrán ott terpeszkedett az öcsém és mit tudom én mivel, együtt énekelt:
- Sziasztok! - mondtam hangosan, hogy mindenki meghallja, majd levettem a cipőmet és a lépcső felé vettem az irányt. Szerencsére, már megtanulták a szüleim, hogy nem érdemes ilyenkor visszatartani, így szabadon trappolhattam fel az emeletre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése